Jang pekingi idő szerint kedden reggel videolinken keresztül intézett beszédet a New York-i Amerikai-Kínai Kapcsolatok Nemzeti Bizottságához.
Kína vezető külügyi tisztségviselője a beszédében hangsúlyozta: a két ország feladata, hogy kapcsolataikat a fejlődés kiszámítható és előremutató pályájára állítsák vissza. Elmondta:
Kína kész együtt dolgozni az Egyesült Államokkal
azon, hogy a kapcsolatokat konfliktus- és konfrontációmentes, kölcsönös tiszteleten alapuló, és a mindkét fél számára előnyös együttműködés irányába fejlesszék tovább.
Aláhúzta: Kína fejlődését semmi sem tarthatja vissza, mindazonáltal az ország nyitott az amerikai üzleti befektetések felé. Jang reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok felül tud emelkedni a nulla-összegű játszmaként működő, nagyhatalmi rivalizáláson. Kínának egyáltalán nem áll szándékában megkérdőjelezni, vagy elfoglalni az Egyesült Államok a világban betöltött szerepét – tette hozzá.
Az amerikai-kínai kapcsolatoknak Peking által egyik sarokköveként kezelt feltételét említve Jang hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak szigorúan tartania kell magát az egy Kína elvéhez, és fel kell hagynia a Kína szuverenitását és területi egységét érintő beavatkozással. Utalva olyan kényes kérdésekre, mint Tajvan, Hongkong, vagy a Dél-kínai-tenger ügye, Kína vezető diplomatája arra figyelmeztetett: Kína határvonalainak megsértése az amerikai-kínai kapcsolatok, valamint az amerikai érdekek aláásását jelenti. Emlékeztetett: Kína soha nem avatkozik az Egyesült Államok belügyeibe, példaként említette az amerikai elnökválasztást.
Kína már a korábbiakban üdvözölte, hogy Biden visszavonta Donald Trump korábbi amerikai elnök rendeletét arról, hogy az Egyesült Államok kilép az Egészségügyi Világszervezetből (WHO). Jang pedig kedden úgy fogalmazott: Peking készen áll, hogy egyeztessen Washingtonnal a globális közegészségügyi rendszer fejlesztéséről.
A Trump kormányzat által bevezetett, kínai vállalatokat sújtó szankciókra utalva a kínai diplomata elmondta: a nemzetbiztonság fogalmával nem lenne szabad visszaélni a kereskedelemben.